2016. november 1., kedd

Teremtő emlékezet (részlet)

Az emlék nem törődik az idővel, felüláll rajta. Amint felbukkan, minden érzése, a jó és a rossz, a kellemes és a kellemetlen jelen idejűvé válik. Ugyanakkor az emlékezés a túlélést is jelenti. Mind az emlékezőnek, mind annak a személynek, akit felelevenítünk. Gyertyát gyújtunk, elmerengünk. Reá gondolunk. A múlt pedig, a fellobbanó gyertyalánggal együtt, a szemünk előtt születik újjá. Kissé letisztulva, de a maga valóságában.
Van, hogy ez fájdalmas folyamat. Hisz azokat a szeretteinket látjuk a gyertya lángja mögött, akik már nincsenek jelen a küzdelmes hétköznapjainkban. De olykor örömteli érzés is lehet, hisz az emlékkel együtt – ha csak néhány percig is – újra közöttünk él az a személy, akit egykor szerettünk. Minden tapasztalható tulajdonságával, az arcának vonásaival, testének mozgásával, az illatával és a hangjával.
Mikor a halott szeretteinkre emlékezünk, voltaképp feltámasztjuk őket; hiszen, ha csak egy pillanat töredékére is, de újra eleven valóságában élnek közöttünk. Mert emlékezetünknek teremtő ereje van, csak használnunk kell azt – minél többször. Hittel és reménnyel.
Ilyenkor, Mindenszentek és Halottak napján, minden érző lélek emlékezik, felidéz és újrateremt valakit, vagy valakiket az elmúlt évekből. Mert természetéből fakadóan igényli ezt. Mert így emberi. És kissé önző módon: mert úgy szeretné, ha egyszer majd, mikor ő már nem lesz a hétköznapok cselekvő szereplője, vele is ezt történne. Ha minél tovább és elevenebben élhetne néhány pillanatig a szerettei emlékezetében…
Részlet Nagy Ervin Omladozó Téveszmék című könyvéből (Attraktor Kiadó, 2016)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése